Füred térségét már az ősember is lakta. Első ismert lakói a rómaiak voltak, emléküket számos kiásott épületrom és síremlék jelzi. Füred nevével írásos emlékként először 1211-ben találkozunk, a Tihanyi apátság egy birtokösszeírásában. Mai területén az Árpád-korban hét település állt, Füred és Arács mellett Kék, Magyaré, Papsoka, Siske. A város legrégebbi, a Kéki-patak partján épült, később elhagyott településrésze ma szőlőterület, maga a Kéki-forrás még működik. 1717-ben említik savanyúvizét, majd 1729-ben újra. 1722-ben vegyelemeztették és gyógyvízzé nyilvánították. Ez idő tájt már állt egy fa fürdőház, majd nemsokára egy kőház, kiadó szobákkal vendégek számára. Később kétemeletes új fürdőház is épült. A református hitközség tagjainak anyakönyvezése 1724-ben indult, a római katolikusoké 1800-ban, az izraelitáké pedig 1863-ban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.